5. Fejezet

Az illúzió rabjai

Kurama egy szobában találta magát

- *Vajon most hol lehetek? És a többiek jól vannak?* - aggodalmaskodott magában Kurama.

Jobban szemügyre vette a szobát. Minden teljesen fehér volt és a szoba pedig teljesen üres

és ez még jobban nyomasztotta Kuramát. Majd hirtelen minden vak sötét lett és Kurama az

orráig se látott.

-*Mi a fene ez?* - elmélkedett magában

Majd hirtelen valami fény világított meg. Kurama észre vett a földön két testet vérbe

fagyva. Közelebb ment és megfordította őket, de a látvány szinte sokkolta a fiút. A két

test két nőé volt méghozzá az egyik az édesanyja a másik pedig Riku.

- NEEEEE!!! Anya!!! Riku!!! - kiáltotta Kurama majd a két testet magához, húzta és sírni

kezdett - Miért? - kérdezte elcsukló hangon és egyre keservesebben sírt.

Hiei a Sötét Harcművészetek viadalán találta magát. Vele szemben állt a fiatalabb Toguro

körülötte pedig a darabokra tört ring. Hiei különösebben nem is foglalkozott vele, de ekkor

Toguro megfogott egy nagyobb szikladarabot és Hiei felé hajította. Hiei könnyedén

félreugrott.

- Kérlek, ez egy támadás akart lenni? - kérdezte Hiei, de nem vette észre Toguro valós

célját

- Nézz csak a hátad mögé - válaszolta Toguro. Hiei gyorsan megfordult és észre vette azt

amit eddig nem látott. Yukina pontosan Hiei mögött állt és mikor ő félre ugrott a szikla

egyenesen Yukina felé repült majd eltalálta a Hótündért. A szikla gyorsan repült tovább

Yukinával együtt majd a falnak csapódott. Yukina szájából vér kezdett folyni. Hiei szemei

elkerekedtek ezt látva majd villámgyorsan húga mellé térdelt.

- Yukina! - mondta Hiei és hangjában rettegés tükröződött

- Bátyám! - mondta elhaló hangon és szemeit örökre lehunyta. Hiei szemeibe könnyek szöktek

és patakokban folytak majd sírva ölelte meg a húgát és remegve ezt suttogta

- Yukina, húgom! Miért? - majd Hiei tovább sírt könnyei pedig halott húga arcára hullottak.

Yusuke az iskola mögött találta magát néhány taknyos kölyök társaságában. A fiúk kb. 10-en

voltak, de Yusuke nem aggodalmaskodott hisz már rengetegszer ellátta a bajukat.

- Na mi van még mindig nem kaptatok eleget? - kérdezte lenézően Yusuke

- Fogd be a szád! Most mi fogjuk neked ellátni a bajodat. Ekkora túlerővel már csak nem

fogsz el bírni - mondta az egyik fiú valószínűleg ő volt a banda vezetője

- Na ne nevettess. De ha minden áron azt akarjátok, hogy laposra verjelek benneteket csak

tessék - mondta Yusuke méregetve a bandát

- Most megkapod a magadét! - kiáltották egyszerre többen is majd a banda minden tagja

megindult Yusuke felé. Yusuke csak mozdulatlanul állt és várta, hogy oda érjenek. Nem

tétovázott sokat fél perc alatt laposra verte az összeesett. A banda tagja i egy kupacban

voltak kék zöld foltok társaságában, amiket Yusuke jóvoltából szereztek.

- Legközelebb több szerencsét - vetette oda és sarkon fordult és még tisztán hallott

néhány szitkozódást, de nem törődött vele.

Elindult hazafelé. Útközben megállt egy rét mellett és ledőlt a fűbe. Majd hirtelen egy

rusnya szörny megtámadta. Yusuke felpattant és egy kisebb Rei-gunt lőtt ki mivel látta,

hogy a szörny legfeljebb csak D osztályú. A lövés telibe találta a szörnyet, ami ennek

következtében a földre zuhant. Majd elkezdett vigyorogni, de ez a vigyor pillanatok alatt

az arcára fagyott, amikor meglátta, hogy a rusnya szörny Keiko volt. Odarohant a lányhoz és

felültette.

- Keiko! - rázogatta Yusuke kétségbe esetten

- Miért Yusuke, miért? - kérdezte a lány fájdalmasan és Yusuke karjaiban meghalt

- Keiko! - rázogatta a fiú mind hiába - Én nem akartam, de tényleg! Hisz egy rusnya

szörnyet lőttem le és nem téged - mondta Yusuke és kitört belőle a sírás. Elgondolkodott a

történteken majd lefektette Keikot és térdre rogyott majd teljes erejével és könnyes

szemekkel elkezdte püfölni a földet.

- Miért? Hogy? Nem lehet igaz!!! - kiáltozott és szemeiből csak úgy záporoztak a könnyek.

Kuwabara saját házuk előtt találta magát majd besétált. Benn a nővére ült cigivel a

kezében és mérgesen Kuwabarára nézett.

- Öcskös, már megint telefonáltak az iskolából, hogy ellógtad az órákat - mondta Shizuru

- Nem mindegy az neked? Miért kell folyton bele ütnöd az orrodat? Majd megyek, ha ahhoz lesz

kedvem - feleselt Kuwabara

- A nővéred vagyok te bolond és igenis járni fogsz az iskolába különben velem gyűlik meg a

bajod - fenyegetőzött Shizuru.

- Elegem van belőled! - kiáltotta Kuwabarát majd kirohant a házból. A macskáját kezdte el

keresni, hisz ilyen helyzetekben vele szokott vigasztalódni.

- EIKICHI! - kiáltotta Kuwabara kedvesen. Viszont a macskáját sehol sem találta. Majd az

utcáról furcsa zajokat hallott. Kiment megnézni, hogy mi történik. Mikor meglátta, hogy

néhány suhanc szeretett macskáját rugdossa és az egyik egy törött üveggel, elvágta a torkát

görcsbe rándult a gyomra. Elkezdett a suhancok felé szaladni, de azok mire odaért már

elrohantak. Kuwabara letérdelt Eikichi mellé és könnyei folyni kezdett.

- Eikichi - mondta fájdalmasan Kuwabara.

Riku Makaiban volt. Teljesen meglepődött mikor látta, hogy Youko Kuramával harcol.

- RÓZSAOSTOR! - hallatszott a megszokott kiáltás és Youko Riku felé csapott az ostorral.

A lány éppen, hogy megúszta a támadást.

- Mi a francot csinálsz, megvesztél? - kérdezte Riku döbbenten, de Youko válasz képen

újból támadott.

Majd a föld kissé megremegett és egy olyan helyen találta magát ahol a forró lávától csak

a kiálló sziklák nyújtanak menedéket.

- Mi a franc ez? - kérdezte Riku körbe pillantva.

- Hogy tetszik? - kérdezte Youko gonoszan vigyorogva

- Kérlek, ne csináld! Hagyd abba! - kérlelte a lány, de Youko nem törődött vele.

- Most véged - kiáltotta - Youko és végzetes csapást akart mérni Rikura, de a lány az

utolsó pillanatban félre ugrott. Majd elöntötte valami különös érzés és szemei vérvörösen

kezdtek izzani.

- Most már elég - kiáltotta - PENGEOSTOR!

Riku teljesen elveszítette önuralmát. Ez köszönhető volt az erős illúziónak és az ez által

keletkezett dühnek is. Kíméletlenül támadta Youkot mintha valami átvette volna a teste

felett az irányítást. A kímélet még csak meg sem fordult a fejében mikor Pengeostorát

Youko nyaka köré tekerte, ami súlyos és életveszélyes sérüléseket okozott a fiúnak. Youko

nyakáról patakokban fojt a vér. Majd Riku felugrott egy magasabban levő kiálló sziklára és

Youkot lefelé lógatta. Youko fájdalmasan felordított és nyakához kapott, de nem tudott

szabadulni az ostortól. egy kis ideig még próbálkozott majd lassan le engedte kezét szemeit

pedig behunyta és légzése is megállt. Riku szemei ekkor visszaváltoztak zöld színűre.

- Jaj, ne Kurama! Mit tettem? - kérdezte könnyes szemekkel, majd leugrott a szikláról és

magához húzta Youkot. Könnyei patakokban folytak le arcán mikor észre vette, hogy Kurama

már nem lélegzik. Erősen megölelte és magához húzta majd Youkoval együtt belecsobbantak a

forró lávába.

Kurama a földön hevert csukott szemekkel. Hiei egy sarokba húzódott. Yusuke a földön

térdelt és csak verte továbbra is. Kuwabara a földön feküdt összehúzva magát. Riku felállt

és ránézett Kuramára. Szemei megteltek könnyel és végig folytak arcán. Majd letörölte

könnyeit és így szólt:

- Ren, bújj elő! Te szemétláda tudom, hogy itt bujkálsz, engem nem tudsz átverni

- Nocsak-nocsak Riku! Mi járatban vagy? - kérdezte Ren nyálasan

- Hagyjuk a bájcsevelyt. Nagyon jól tudom mennyire, élvezted azt látni, ahogyan szenvedünk -

mondta idegesen Riku

- Hiszen tudod mennyire, szeretem azt ha valaki szenved. Ez az új trükköm az illúzió. Nos

nem jópofa? - kérdezte Ren sunyin

- Hát egyáltalán nem, de tőled nem is vártam volna mást - mondta lehangoltan Riku - De

most válaszolj egy kérdésemre! - parancsolta Riku

- Rendben van, számodra mindig van időm - mondta nyájasan Ren majd kezeit széke karfájára

tette és fejét ráhajtotta. Barna szemeit Riku melleire szegezte és szőke haja szemébe

hullott.

- Mondd csak te álnok te akarod leigázni az emberek világát? - kérdezte feldúltan Riku

- Ugyan mi hasznom lenne belőle? Az emberek többsége túl gyenge még kínozni sem érdemes -

legyintett Ren

- Rendben van, de ha hazudni mersz szíjat hasítok belőled - fenyegetőzött Riku

- Nyugodj, meg neked nem szoktam hazudni, de azt tudnod kell mindennél, jobban szeretlek

mérgesnek látni még annál is jobb, ha szenvedsz - mondta nyálasan Ren

- Mocsok! - sziszegte Riku

- Akkor nekünk nincs itt további keresni valónk - mondta Hiei majd felállt és elindult az

ajtó felé. Kicsit később Yusuke és Kuwabara is követték. Kurama is lassan felállt, de az

ajtóban megállt és várta, hogy Riku is jöjjön.

- És még valami Riku. Nagyon örülök, hogy rajtatok próbálhattam ki először az új kis

játékomat - szemtelenkedett Ren

- Te alávaló - mondta megvetően, Ren le se vette róla a szemét. Riku sarkon fordult és

elindult Kurama felé.

- Minden rendben? - kérdezte letörten a fiú, de nem nézett a lány szemébe

- Persze és te rendben vagy? - kérdezte a lány Kuramát fürkészve

- Igen - mondta csendesen, majd mind ketten elindultak.

- *Bár ne jöttünk volna ide - gondolta végig szomorúan Riku a történteket - de egy

valamire legalább rá jöttem... az évek során azt hiszem... bele szerettem Kuramába*

- *Mi volt ez az egész? - töprengett Kurama - Bár elég nehéz bevallanom magamnak, de rá

kellett döbbennem, hogy beleszerettem Rikuba.*

6. Fejezet

Különös szerelem

Másnap Kurama és Riku ép az alvilágban sétálgattak

- Hmmm...különös - mondta Kurama

- Mi a különös? - kérdezte értetlenül Riku

- Gondolj csak bele - kezdte Kurama - 3 éve nem jártam itt, de ez a hely semmit se

változott... ha nem tudnám pontosan, hogy valami készül nem is, hinném el - fejezte be

- Igazad van és ez tényleg különös - helyeselt Riku

- valószínűleg a tipikus vihar előtti csend - mondta Kurama

- Mint általában most is valószínűleg igazad van, de azt elárulhatnád, hogy hova megyünk -

mondta Riku

- Majd meglátod - titokzatoskodott Kurama

- Mindig is szerettél titkolózni, de az kicsit rosszul érintett, hogy 18 évig abban a

tudatban voltunk Kurouneval, hogy meghaltál - mondta szomorúan Riku

- Ne haragudj, de én nem tudok átjárókat nyitni és az emberek világában Suichiként anyám

átlagos gyerekként nevelt és mégse hagyhattam magára - mondta Kurama fél szemmel Rikura

sandítva

- Értem én - mondta Riku megértően

- Na már itt is vagyunk - állt meg Kurama

- Azt hittem, hogy már erre a helyre nem is emlékszel - mondta kissé meglepetten Riku

- Hát kezdtem kételkedni benne, hogy rossz fele jövünk - mondta Kurama kicsit zavarban

- Teee... - mondta kisé idegesen Riku

- Nem tehetek róla legalább 18 éve nem jártam itt - mentegetőzött Kurama - De az

érdekelne, hogy te mikor voltál itt utoljára - terelte el gyorsan a szót Kurama

- Hát én úgy kb... - gondolkozott el Riku - úgy 5-6 éve

- Hát az se tegnap volt - kötözködött Kurama

- De még mindig jobb, mint te és a 18 éved - vágott vissza Riku - De azt elárulhatnád

miért kellett ide jönnünk - mutatott előre Riku

Ahova Riku mutatott első ránézésre nem volt több egy egyszerű mocsárnál. De nem véletlenül

volt ilyen hisz ez egy kitűnő búvóhely volt. Ha valaki jobban szemügyre vette, láthatta,

hogy elég érdekes növényekkel van körbe véve, aminek a többsége húsevő, de ha ez nem lenne

elég a mocsárban rengeteg krokodil tanyázik. De a bejáratát csak az tudhatta, hogy hol van

aki legalább egyszer járt itt és megúszta épp bőrrel.

- Koenma azt mondta, hogy talán jobb lenne, ha kerítenénk valamit ami még hasznunkra válhat

- mondta Kurama

- Értem, de miért pont ide jöttünk? - értetlenkedett Riku

- Hát majd meglátod - rejtélyeskedett Kurama

- Már megint kezded? - idegeskedett Kurama

- Türelem - nyugtatgatta Kurama

- Az én türelmetlenségemtől már a rózsák is kipusztultak - mondta Riku

- Érdekes meglátás - fejtegette Kurama

- Mondd, csak bemegyünk még ebben az életben? - kérdezte egyre türelmetlenebbül Riku

- Persze - és elindult a mocsár felé

Kurama hamar megtalálta az ajtót és kinyitotta bár ez elég érdekesre sikeredett. A kilincs

a kezében maradt az ajtó pedig bedőlt ezzel felkavarva az évek során felgyülemlett port.

- Hehe, van egy olyan érzésem, hogy új ajtóra lesz szükség - mondta nevetve Kurama és

letette a kilincset.

- Pedig én megolajoztam - mondta Riku - Bár az inkább kroki nyál volt, de a célnak

megfelelt - Kurama fején megjelent egy csepp - Nem tehetek róla valamiért megtámadtak

- Értem én - mondta vigyorogva Kurama

Miután a porfelleg leült bementek. Mindent vastagon beborított a por.

- Rá férne egy nagytakarítás - mérte fel a helyet Kurama

- Az nem kifejezés - tette hozzá Riku a portól tüsszögve

- Egészségedre - mondta Kurama

- Köszi! - mondta Riku - De szerintem haladjunk tovább, de nem hinném, hogy sok fegyvert

találnánk itt - nézett körbe a lány

- Rendben van - Mondta Kurama és Rikuval átmentek egy másik szobába

- Ágy! - kiáltotta Riku majd háttal ráugrott az ágyra, ami ennek következtében le is

szakadt hatalmas porfüggönyt vonva a szobára.

- Szép volt! - köhögte Kurama és elkezdett kutakodni

- Ezt hallottam ám - mondata Riku miközben az ágy romjai alól kaparta ki magát - amúgy mit

keresel? - kérdezte

- Fegyvereket, tudod azért jöttünk - világosította fel Kurama Rikut és közben odébb dobott

egy kenyérdarabkát

- Ja tényleg - mondta Riku - Hehe, 9 évvel ezelőtt még Kurounéval ettünk itt -

nosztalgiázott Riku

- A takarítás sose volt egyikőtök erőssége se - jegyezte meg Kurama, de meg is bánta, mert

Riku fejbe verte

- Mintha te annyit takarítottál volna - mondta dühösen

- Nem, de magam után rendet raktam - vágta rá Kurama

Riku oda ment Kurama mellé. A fiú egy ládában kotorászott fegyverek után.

- Van közte valami, ami legalább hasonlít fegyverre? - kérdezte Riku idétlen arccal nézve a

lábára és annak tartalmára.

- Itt egy ostor... - mondta Kurama

- Az van nekünk is - mondta Riku

- Egy kard... - emelte fel Kurama a kardot

- Hieinek lenne való, de ő szerintem, ragaszkodik a sajátjához - felelte Riku

- Egy íj - emelte ki a dobozból, de az íj kettétört - Helyesbítek íj két darabban

- Ha egyben lenne talán Kuwabara tudna vele kezdeni valamit - mondta félig nevetve Riku

- Egy fél bogár - lökte odébb Kurama

- Kössz nem vagyok éhes - mondta Riku

- Bogár szárnya - mondta érdekes hangnemben Kurama

- Tiszta bogártemető - jegyezte meg Riku

- Az - mondta Kurama és becsukta a ládát - a többi fegyver elveszett annál a félresikerült

rablásnál...

- Sok értelme volt ide jönni - mondta Riku nagyot sóhajtva

Koenmánál:

- Hova a francba tűnt el Riku és Kurama - mérgelődött Yusuke

- Én mondtam nekik, hogy menjenek el keresni fegyvereket - válaszolt Koenma

- Fegyvereket minek? - értetlenkedett Hiei

- Lehet, hogy találnak olyas valamit, ami segíthet nekünk ebben a helyzetben - fejtegette

Koenma

- Jó, de pont Rikuval kellett elmennie? - féltékenykedett Kuwabara

- Csak nem hiányolod? - kérdezte cukkolódva Yusuke - Vagy csak Kuramára vagy féltékeny?

- Szegény Yukina, ha ezt megtudná... - mondta Botan fejet csóválva

- Hagyjatok békén! - kiáltotta Kuwabara

A rejtekhelyen:

- Kurama, meddig tart neked kinyitni egy ajtót? - kérdezte türelmetlenül Riku

- Hát nem eddig, de ez beragadt és nem bírom kinyitni - mondta Kurama az kilincset rángatva

- Próbáld meg te - mondta és elsétált az ajtótól

- Hát úgy látom ma nincs szerencséd az ajtókkal - mondta vigyorogva Riku és az ajtóhoz ment

Elkezdte rángatni a kilincset, majd rugdosta az sőt próbálta betörni is, de az ajtó meg se

moccant.

- Úgy látom neked, se megy - mondta vigyorogva Kurama az ágyon ülve

- Nobel-díjas megállapítás volt - vágta rá Riku majd az ágyhoz ment és ő is leült

- Valahogy ki kellene jutni - gondolkodott hangosan Kurama

- Nem tetszik talán a társaságom? - kérdezte élesen Riku

- Á, dehogy nagyon szeretek veled lenni, és ha nem így lenne nem veled, jöttem volna ide -

mondta Kurama

- Mertem remélni. Akkor valami ötlet arra, hogy hogyan jutunk ki innen? Mert részemről

semmi - kérdezte gondolkodva a lány

- Hát... - gondolkodott Kurama - gőzöm sincs

- Valahogy éreztem - mondta Riku hülye pofával és cseppel a fején

Kurama sóhajtott egyet Riku pedig elnyúlt az ágyon, majd egy hirtelen ötlettel egyik

lábát Kurama Vállára tette közvetlenül a feje mellé

- Mondd, hogy legalább a talpa nem piszkos. Tudod mosni kell - mondta vigyorogva Kurama

- Teeeeee - ült fel Riku

Előbbi kijelentését mostanra Kurama már nagyon is bánta hisz Riku eszeveszett csikizésbe

kezdett. Kurama teljesen el felejtette, hogy Riku ismeri ezt a gyenge pontját és ez ellen

nem tud védekezni.

- Riku neee... - hadakozott röhögve Kurama

- De-de most nagyon gonosz vagyok és nincs menekvés - mondta ördögi vigyorral Riku

Egy darabig még Riku csikizte Kuramát aki pedig majd megszakadt a röhögéstől. Ám amikor

Riku már elfáradt és egy pillanatra megállt Kurama kezdte csikizni a lány. Ennek hamarosan

az lett a következménye, hogy Kurama véletlenül rádőlt Rikura és ajkuk összeért. Mind a

ketten zavarban volt majd mélyen egymás szemébe néztek. Majd Kurama megcsókolta Rikut akit

ez eléggé meg is lepett és csak mozdulatlanul feküdt.

- Ne haragudj elragadott a hév és... - mondta Kurama, de nem tudta folytatni.

Erre Riku csak mosolygott és most ő csókolta meg a fiút. Kuramát ez nagyon meglepte, de annál

boldogabb volt majd ajkaik szétváltak.

- Tudod Riku be, kell vallanom, hogy tiszta szívemből szeretlek. Eddig nem voltam vele

tisztában, de amikor az illúzióban voltunk minden világossá vált - mondta Kurama Riku

szemébe nézve

- Én is ott jöttem rá arra amire már rég rá kellett volna jönnöm. Én is szeretlek - mondta

Riku

Most hogy rájöttek arra, hogy kölcsönösen szeretik egymást nagyon boldogok voltak. Kurama

megcsókolta Rikut és elkezdte megszabadítani ruháitól. Riku visszacsókolt és ő is így tett

Kurama ruháival. Ezen a napon csak egymással foglakoztak és a külvilág szinte megszűnt

létezni számukra. Szabadjára engedték vágyaikat. Így telt el egy nap és egy éjszaka.

Másnap Koenmánál...

- NA MOSTMÁR AZTÁN BETELT A POHÁR!!! - őrjöngött Kuwabara

- Mi a bajod már megint? - kérdezte Yusuke értetlenül

- Meddig tart ezeknek fegyvert keresni, - idegeskedett Kuwabara

- Nem mindegy az neked? Különben pedig süt rólad a féltékenység - cukkolta tovább barátját

Yusuke

Ennek az lett a vége, hogy Kuwabara bepipult és elkezdte a röhögő Yusukét kergetni. Aztán

mikor elkapta kisebb verekedés alakult ki

- Hülye halandók - mondta szánakozva Hiei és ekkor beléptt a két "elveszett" bárány

- Na végre már azt hittem valami bajod esett Riku kisasszony - lépett oda Kuwabara

- Igen én is örülök, hogy látlak Kuwabara - mondta Kurama kissé idegesen

- Ugyan, ne vedd magadra - tette kezét Kurama vállára Riku - De ebbe meg mi ütött?

- Amióta megtudta, hogy elmentél Kuramával fegyverkeresőbe egyfolytában csak

aggodalmaskodik és hülyét csinál magából ahogy szokta - mesélte Yusuke

- Értem, szóval elgurult valami - jegyezte meg Riku

- Mire célzol? - kérdezte Yusuke

- Arra, hogy elgurult a gyógyszere - mondta vigyorogva a lány

- Az ő esetében takarékosabb gyógyszertárat nyitni - folytatta Kurama

- Téged meg ki kérdezett? - förmedt rá Kuwabara

- Kuwabara mintha túlságosan is feszült lennél - mondta Koenma

- Csak aggódok Rikuért, mert ha baja esik mi lesz a világunkkal? - aggodalmaskodott

Kuwabara

- szóval én csak erre kellek? - kérdezte Riku a méregtől majdnem felrobbanva és már indult

volna, hogy kilapítsa Kuwabarát, de Kurama lefogta

- Kérlek nyugodj meg és ne vesztegesd rá az erődet - súgta a fiú Riku fülébe

Riku mély lélegzetet vett és sóhajtott egyet

- Ezer szerencséd, hogy Kurama megállított különben már darabokban lennél - közölte Riku

- De azt akkor se értem, hogy mi tartott ennyi ideig - mondta Kuwabara

- Hát az úgy volt - kezdte Kurama

- Hogy? - kérdezték egyszerre

- Elmentünk fegyvereket keresni és megnéztük az egyik régi búvóhelyünkön. Semmit se

találtunk viszont az ajtó berozsdásodott és nem tudtunk kijutni. Csak arra jóval később

jöttünk rá, hogy az ablak végig tárva nyitva volt - mesélte Kurama zavarba jött vigyorral a

többiek pedig hanyatt vágódtak.

- Ahogy mondja - mondta Riku és kissé elpirult ezért inkább elfordult

- Hogy erre miért nem gondoltunk... jellemző rátok - jegyezte meg Koenma

- hova akarsz kilyukadni? - fordult meg Riku és kérdezte vészjóslóan és gyilkos pillantást

mérve Koenmára

- Akarom mondani az ilyesmi bárkivel, megtörténhet - helyesbített gyorsan Koenma

tekintettel Riku vészjósló mozdulataira.

- Mindjárt más - jelentette ki elégedetten

- Ha pillantással ölni lehetne Koenma már halott, lenne - súgta Yusuke Kuwabarának

- Nem kell tettlegességig menni, pedig abban is kíméletlen - mondta Kuwabara akiből a

tapasztalat beszélt.

7. Fejezet

A próbatétel

Egy újabb nap. Pontosabban fogalmazva egy újabb fárasztó és igen hosszú nap.

- Koenma-san! Komolyan mondtad, hogy le kell tesztelnünk Rikut? - értetlenkedett Botan

- Nem szívesen teszem én se, de nincs más választásunk sajnos - mondta szomorkásan Koenma

- És miért is? - faggatta tovább Riku

- Ha Riku valóban olyan erős, mint amilyennek Kurama mondta akkor semmi baj, de nem elég

erős akkor nagy bajba kerülünk. - mondta Koenma

- Biztos elég erős - mondta vidáman Botan

- Ezt én is remélem, de azért muszáj letesztelni a biztonság kedvéért. - mondta a kicsit

se vidám Koenma

- Micsoda? - kérdezte az ajtóban álló Riku értetlenül

- Jézusom Riku a szívbajt hoztad rám - ijedezett Koenma

- Sajnálom, de kérlek, válaszolj a kérdésemre - kérlelte Riku

- Jól hallottad Riku bár nekem se ez minden vágyam, de kénytelenek leszünk alávetni egy

tesztnek - mondta lehajtott fejjel Koenma

- Teszt? Minek? - kérdezte Riku

- Tudod Riku nemrég kaptam a jelentést, hogy a műszereinket valami megzavarta ezért nem a

valós értékeket kaptuk meg. És ez sajnos azt is jelenti, hogy sokkal nagyobb az ereje

annál, mint emekkorának gondoltuk. Tehát ezért kell a teszt. Nem mintha nem bíznánk

benned, de biztosra kell mennünk - közölte a tényeket Koenma

- Értem - mondta kissé letörten Riku - És akkor mikor kezdjük? A többiek is jönnek vagy ez

valami más lesz? - kérdezte Riku

- Ne aggódj, jövünk mi is - mondta Yusuke biztatóan és a csapat többi tagja mögötte

rámosolygott Rikura. Bár a csapat eléggé érdekesen festett egyforma pólóban és

rövidnadrágban.

- El se hiszem, hogy erre rá tudtatok venni - mondta Hiei mérgelődve a szokatlan szerelésre

utalva

- Hát nem kellet sokat győzködni - szemtelenkedett Yusuke- de egyszer az életben túl fogod

élni - folytatta Yusuke Hiei meg csak morgott valamit.

- Nos akkor Riku öltözz át, Botan majd segít - utasította Koenma Rikut

Azzal a két lány kiment az irodából, majd nem sokkal később visszatértek. Rikun bár

szokatlan volt az öltözék ennek ellenére nagyon jól állt neki, amit a fiúk nem hagytak szó

nélkül.

- Wow! Ki ez a bombázó? - kérdezte Kuwabara nyál csorgatva, de ezt a megállapítását Riku

egy fejbe veréssel díjazta

- Barom - jegyezte meg Hiei

- Ő Riku ha még nem tűnt volna fel - vetette oda Yusuke

- Nos de azért meg kell hagyni, hogy ez a szerelés tényleg jól áll - mondta Kurama

- Köszi - válaszolta Riku kissé elpirulva

- Csak nem elpirultál Riku? - szemtelenkedett Kuwabara

- FOGD BE! - kiáltotta Riku és Kuwabara szeme alja már kékült is

- Ez az idióta semmiből se tanul - mondta Koenma - na, de most már induljatok. Botan,

mutasd az utat - adta parancsba Koenma majd elhelyezkedett székében.

- Indulás, csak utánam! - mondta Botan és kivezette a csapatot.

Már elég régen mentek amit Kuwabara nem is hagyott szó nélkül

- Hova megyünk már, egy másik bolygóra? - nyavalygott Kuwabara

- Még oda se értünk, de te máris kikészültél, szánalmas - mondta kissé csendesen Hiei, de

elég hangosan ahhoz, hogy Kuwabara meghallja

- Mit mondtál te kis görcs? - idegbajoskodott Kuwabara

- Fejezzétek be. Hieinek igaza van, szedd össze magad Kuwabara - szólt barátjára Yusuke

- Még két perc és ott vagyunk - mondta Botan

Majd a két perc leteltével elértek egy hatalmas teremhez.

- Meg is érkeztünk - mondta Botan

- Aszta! Mint egy fél kerület - ámuldozott Kuwabara

- Nem is rossz - jegyezte meg Yusuke

- Nos akkor itt az ideje, hogy kezdjük - mondta Botan és felöltötte edzőruháját

- Éreztem, hogy ezt nem fogod tudni kihagyni - mondta Hiei

- Hát muszáj ha egyszer titeket eddzelek - felelte Botan

- Hékás! Tesztről volt szó nem edzésről - háborgott Riku

- Részletkérdés - mondta fél vállról Botan, de Riku gyilkos pillantását látva helyesbített

- Akarom mondani kezdhetjük az edzést - a fiúk fején megjelent egy-egy csepp

- Mindjárt más - mondta Riku most már barátságosabban

- Akkor kezdjük! Az első feladat... - mindenki feszülten figyel Botan mit fog mondani -

mindenki egyszerre kergesse meg Rikut - adta a parancsot Botan erre mindenki dobott egy

hátast. Riku gyorsan felpattant és oda ment Botanhoz

- És mondd, csak mit akartok ezzel tesztelni? - kérdezte kissé idegesen

- Hát őőő - nyögdécselte Botan - gőzöm sincs - Riku fején egy csepp jelent meg

- Na, de elég a kérdésekből. Kezdjük csinálni, különben bajba, kerülünk. Fiúk készüljetek és

minden erőtökkel próbáljátok kergetni. Ez a próba 1 óráig fog tartani. Te pedig Riku

rohanj ahogy csak a lábad bírja, ha megfognak újra kezdjük - mondta Botan komolyan.

A fiúk ez alatt sorba álltak és arcuk elszántságot tükrözött, Riku rájött, hogy ez tényleg

komoly és össze kell szednie magát. Majd Botan belefújt sípjába és a fiúk már indultak is,

hogy elkapják Rikut.

- Ajaj, jobb lesz, ha gyorsan menekülök - mondta Riku, de közben már rohant is - Na megállj

Koenma csak legyen vége, ezért még megfizetsz - fenyegetőzött kétségbe esetten Riku.

A fiúk kíméletet nem ismerve próbálták elkapni Rikut. Próbálták bekeríteni, de Riku mindig

túljárt az eszükön. És ami mindenkit meglepett még Hiei se tudta elkapni Rikut, pedig a fiú

gyorsabb volt nála. A fiúk csak kergették fel s alá Rikut a teremben, majd egy óra

leteltével Botan megfújta a sípját.

- Rendben van! Elég is lesz - mondta mosolyogva - ügyesek voltatok

Riku miután ezt meg hallotta egyből kidől és csak lihegett. A fiúk is elfáradtak, bár nem

annyira, mint Riku. Aztán Kurama odament Rikuhoz és kezet nyújtott, hogy felsegítse. Riku

megfogta a fiú kezét és mosolygott.

- Kössz a segítséget - mondta már kevésbé fáradtan

- Nincs mit. Megjegyzem nagyon ügyes, voltál - mondta Kurama dicsérően.

- Hihetetlen, de még én se tudtalak elkapni - mondta Hiei

- Te aztán erős lehetsz - nyögte Kuwabara

- Mintha még nem tapasztaltad volna - mondta Riku vigyorogva majd a többiekből is kitört a

nevetés.

- Na akkor a következő teszt - mondta Botan komolyan - most pedig mindenki a legerősebb

fegyverével támadja meg Riku. Riku neked pedig ki kell védened a csapásaikat - fejezte be

Botan

- Rendben van - bólintott Riku és szemében elszántság tükröződött

Aztán a fiúktól már hallani lehetett a megszokott harci kiáltásokat.

- DIMENZIÓSPENGE! - kiáltotta Kuwabara

- RÓZSAOSTOR! - vette elő ostorát Kurama

- REI-GUN - hallatszott a vigyorgó Yusuke felől, aki egy felturbózott Rei-gunt lőtt ki

Rikura szinte biztosra véve, hogy a lány nem tudja kivédeni. Ám majdnem elájult mikor

látta, hogy a lány fél kézzel megállította a lövést, és egy pöccintéssel eltüntette - Ez

nem lehet igaz. Mekkora ereje lehet, ha ilyen egyszerűen kivédte a legjobb támadásomat -

döbbent le Yusuke

- Akkor ezt védd ki! DIMENZIÓSPENGE! - kiáltotta Kuwabara miközben Riku felé rohant

- Ne haragudj Kuwabara - mondta csendesen Riku - PENGEOSTOR!

Riku egy kecses mozdulattal felugrott és Pengeostorát rátekerte Kuwabara kardjára, majd

kirántotta a kezéből. Kuwabara alig hitt a szemének, de nem volt sok ideje meglepődni,

mert a lány egy jól irányzott rúgással válaszolt. Kuwabara végig csúszott az edzőtermen és

csak a fal állította meg ami ennek következtében leomlott Kuwabara becsapódási helyén.

- Akkor ezt figyeld! FEKETE SÁRKÁNY!!! - majd Hiei minden erejét sárkányának, adta ami már

indult is Riku felé - Ezt nem fogod tudni megállítani - mondta Hiei

- Úgy gondolod? - kérdezte Riku miközben farkasszemet nézett Hiei sárkányával - LÉLEKOSTOR!

Riku most egy ezüstösen csillogó ostort rántott elő. Az ember szinte beleborzongott, amikor

ránézett. Aztán Riku félelmet nem ismerve rohant egyenes a Fekete Sárkánynak, majd amikor

elég közel ért hozzá ostorával szabályosan kettészelte a sárkányt. Hiei térdre rogyott a

fáradságtól.

- Ilyen nincs! - mondta Hiei ledöbbenten

Ekkor Riku ostora magába szívta a sárkányból távozó energiát és így abból vészjóslóan

csaptak ki a fekete energia csóvák. Majd Riku Hiei felé kezdett rohanni.

- Most véged! - kiáltotta

Riku szemei vér vöréssé változtak és nem túl sok jót ígértek. Majd ostorát Hiei köré

csavarta, de persze nem túl erősen tekintettel Hiei állapotára és őt is falhoz vágta ami

talán nem akkora mennyiségben omlott le, mint Kuwabara esetében.

- Most rajtam a sor - lépett elő Kurama és szeméből látszódott nem szívesen harcol Rikuval.

Sóhajtott egyet majd ezüstderengés vette körbe és átváltozott Youko Kuramavá. Haja ezüst

színű lett szeme pedig aranyszínűen csillogott. Riku kicsit megdöbbent ezt látva.

- Készen állsz? - kérdezte Youko

- Ha veled kell harcolnom mindig - mosolygott Riku

- Ezt örömmel hallom - mosolygott vissza Kurama - RÓSZAOSTOR!!!

- PENGEOSTO!!! - hallatszott Riku felől

Majd a két szembenálló egymásnak esett. A harc nagyon kiélezett volt, hisz mindketten jól

ismerték egymás technikáit és mozdulatait.

- * Kuramával harcolok... pont, mint az illúzióban... viszont remélem, most nem fogom

megölni, mert azt nem élném túl* - elmélkedett magában Riku viszont ez elterelt a figyelmét

a harcról és ennek következtében a földre került.

- Talán valami baj van? - kérdezte Youko miközben a lányhoz sétált.

- Semmi - mondta Riku, de nem nézett Kurama szemébe

- Na persze - mondta Youko - akkor kérlek, szedd össze magadat - folytatta lesütött szemmel

- Rendben - válaszolta Riku és felállt - folytathatjuk - mondta most már határozottan

túllépve aggályain.

Ismételten egymásnak estek. A harc továbbra is nagyon kiegyenlített volt és szinte érezni

lehetett közöttük a harc keltette szikrát. A csata már elég rég óta tartott és Youko már

fáradt volt, de Riku még elég jól tartotta magát. Majd egy adott pillanatban földöz vágta

Youkot és oda lépett hozzá majd lábát a nyakára tette.

- Add fel - mondta elismerően

- Csak most az egyszer - súgta Youko és visszaváltozott Shuuichivá.

- Nem volt ellened könnyű győzni - majd Riku felhúzta Kuramát a földről.

- Óóó, anyám te Riku jól szétverted a fejem - jajgatott Kuwabara aki most tért magához

- Ne haragudj, de magával ragadott a hév - válaszolt Riku, de hangjában nem volt sok

megbánás

- Szegény sárkányom - mondta törökülésben Hiei - brutálisan kettészelted - mondta morcosan

- Jaj, tehetek én arról, hogy ilyen béna-széna volt egyesek támadása és még vannak, akik

veszíteni se tudnak? - vágta ki magát Riku

- Mit mondtál? - horkant fel Kuwabara

- Igaza van Kuwabara - jelent meg Koenma és valószínűleg ennek segítségével élvezte az

"előadást" - Gratulálok Riku átmentél a teszten - mondta cumis vigyor kíséretében

- Egyesek milyen könnyen beszélnek - jegyezte meg Yusuke

- Koenma, egyszer kapjalak a kezeim közé azt biztos, megemlegeted - fenyegetőzött Riku és

közben majd szétvetette a méreg, ami a teszt közben gyülemlett föl benne.

- Kérlek, nyugodj meg! - fogta le Kurama Rikut

- Na jó most az egyszer megkegyelmezek, de mégegy ilyen húzás és nagy bajban leszel -

mondta Riku rúgkapálva - Te meg eressz már el - szólt Kuramára aki el is engedte

- Nos akkor talán mehenénk pihenni egyet - ajánlotta fel Botan

- Jó ötlet én személy szerint kikészülte, de szerintem a többiek is így vannak ezzel -

mondta Riku

- Eltaláltad - hangzott a fiúkról egyszerre és a kis csapat elindult, hogy végre

pihenhessen. De azt nem is sejtették, hogy nem csak Koenma nézte végig a Rikunak,

kifőzött tesztet. Valahol az Alvilágban:

- Riku. Nem változtál, de az erőd nagyot nőtt amióta utoljára találkoztunk. Ilyen erő

birtokában veszélyeztetheted a tervemet, De erre is van megoldás - húzta gonosz vigyorra

száját az illető, majd gonosz nevetésben tört ki.

8. Fejezet

A halott kincs elrablása

- Hihetetlenek vagytok - mondta Koenma kisebb csepptenger közepette.

Ugyanis Yusuke és Kuwabara úgy döntött azzal kötik le magukat, hogy kifosztják ismételten

a konyhát és azon is belül szegény Koenma hűtőjét, aki továbbra is kétségbe esetten nézte

azt a pusztítást, amit a két fiú rendezett.

- Hihetetlen - nyögte Botan

- Az - folytatta Riku

- El se hinném, ha nem a saját szememmel látnám - csatlakozott Kurama

- Szinte hihetetlen - mondta Hiei

- Nem is értem. Ezek már vagy két teljes órája fosztogatnak. Hihetetlen mennyit bírnak

enni - mondta idegesen Koenma

- Kuss legyen! Ha harcra kerül a sor, akkor, muszáj, hogy legyen energiánk - mondta Kuwabara

teli szájjal

- Ja igaza van üres hassal, nem lehet harcolni - helyeselt Yusuke

- De ha ennyit esztek, hogy meg se bírtok mozdulni akkor mégis, hogy akartok harcolni? -

tette fel a költői kérdést Riku

- Igaza van, de én, nem hinném, hogy pont rajtad múlna a harc sikere - jegyezte meg Hiei

- Fogd be a szád, mert ha befejeztem az erőgyűjtést, kibelezlek te vakarék - fenyegetőzött

Kuwabara

- Hát akkor Hiei, nem kell sietned a meneküléssel, mert ez még eltart egy ideig - tette

hozzá Kurama és többen nevetni kezdtek

- Téged meg ki kérdezett? - morgott Kuwabara

- Csupán tényeket közöltem - vágta rá Kurama

- Fogd be! - mondta idegesen Kuwabara

- Talán fáj az igazság te bolond? - kérdezte Hiei

- Na mindegy hagyjuk erőt gyűjteni ezt a nagy hőst - mondta nevetve Riku

- Mire célzol harcos hercegnő? - vágott vissza Kuwabara

- Ezzel meg mit akarsz? - kérdezett vissza Riku

- Csak azt akarja éreztetni, hogy kisebbségben vagy - mondta Koenma

- Ha arra céloztál te barom, hogy a lányok gyengék akkor a memóriáddal súlyos problémák

vannak, de mivel most rólad van szó ez nálad nem probléma, ugyanis neked nincs olyan. De

azért csak úgy emlékeztetőnek elmondanám, hogy többször is falat bontottam veled - mondta

idegesen Riku.

- Hát őőő... izé - Kuwabara erre nem tudott már mit mondani

- Hát ezt jól megmondtad neki - röhögött Yusuke

- Kössz, de szerintem még nem fogta fel... na majd talán később, de inkább egy másik

életben. Ha szerencséje van, akkorra megérti - fűzte hozzá Riku. Természetesen Kuwabara

továbbra se értette, ellenben a többiekkel, akik hangosan nevettek a szituáción. Majd kis

idő elteltével ismét csend honolt a konyhában. Ekkor Kuwabara megszólalt.

- Arra célzol, hogy azért, mert párszor elláttad a bajom más vagy, mint a többi lány? Na

ne nevettess. - vágott vissza Kuwabara a csípős megjegyzésre "kisebb" fáziskéséssel

- Hihetetlen sikerült felfognia - mondta Hiei

Kuwabara éppen készült volna visszavágni, de a konyhában kialakuló szócsatának az vetett

végett, hogy a folyosóról hangos robbanások szűrődtek be. A csapat kilépett a folyosóra. A

szekrények sorban dőltek le egymás után és papírok repkedtek minden felé sűrű porfelhő

kíséretében. Majd Riku tisztán látta amint Kurama felé egy csődarab száguld.

- Kurama vigyázz! - kiáltotta Riku

A lány a csődarab elé állt és úgy tervezte, megfogja még mielőtt valami kárt, tesz Kuramában.

Viszont arra nem számított, hogy a cső olyan gyorsaságot fog elérni miközben felé repül,

hogy nem fogja tudni elkapni. Kurama is észre vette a veszélyforrást.

- Riku neee!!! - kiáltotta Kurama, de ekkor már késő volt.

A cső behatolt Riku gyomrába életveszélyes sérülést okozva ezzel a lánynak. Riku vért

köpött és sebéhez kapott majd térdre rogyott és hátára vágódott. Tisztán érezte, ahogy

alatta a padló egyre nedvesebb a sebéből származó vértől, ami egyre nagyobb területen folyt

szét. Kurama oda akart rohanni Rikuhoz, hogy segítsen rajta, de egy energia fal

megakadályozta ebben és a falhoz lökte. Kuramában tudatosult a dolog, hogy nem fog tudni

segíteni Rikun. Lassan közelebb ment Rikuhoz annyira amennyire csak tudott és már csak

Rikut tudta nézni, azt, ahogyan szenved. Kezeit az energiafalra tette. Riku látta Kuramát

ahogyan szeretne segíteni rajta, de tudta, hogy nem fog tudni és számára nincs menekvés.

Érezte amint vére teljesen elárasztja a földet ahol fekszik. Egyre erőtlenebbnek érezte

magát és látása is homályosult.

- Kurama... - de ezt már nem tudta befejezni és már nem is fogja tudni...

Szemét lassan lehunyta, légzése és szívverése lassan leállt. Arca kifehéredett és teste

többé nem mozdult. Kurama szemébe könnyek szöktek amint látta, hogy Riku élettelenül

fekszik a földön. Térdre rogyott és szeméből patakként folyt a könnye. Teljesen összetört

benne minden. Ám ekkor egy személy alakja körvonalazódott ki. Kurama felnézett és alig

hitt a szemének. A közeledő alak Yomi volt.

- Pont, ahogyan terveztem! Szegény kicsi Riku ahogy nézem fájdalmas halálod volt, de sebaj

így csak jobb. - mondta gonoszan Yomi

- Te szemét! Hogy tehetted ezt vele, hisz a társad volt?! Rengetegszer segített neked te

pedig úgy hálálod meg, hogy hidegvérrel megölöd? - mondta fájdalmasan Kurama

- Még ha ez így is van ugyan mit, számit ez? Hiszen már meghalt - mondta közönyösen Yomi

- Te szemét ezért kitaposom a beled - mondta Kurama majd megtörölte könnyes szemeit és

felállt

- Ugyan már, hisz ezen az energia falon nem tudsz áthatolni - mondta legyintve Yomi.

Kuramának ezek a szavak nagyon is fájók voltak, de tudta, hogy sajnos Yominak igaza van.

Eközben Yomi odament az élettelen Rikuhoz majd karjaiba véve felemelte a földről.

- Hagyd békén! Nem volt elég annyi, hogy megölted? Mégis mit akarsz vele csinálni? -

kérdezte idegesen Kurama.

- Nem rád tartozik! Elégedj meg annyival, hogy még holtan is szükségem van rá és ezért

most el is viszem - mondta Yomi is eltűnt

- NEEE!!! Te mocsok!!! Hozd vissza!!! RIKU!!! - kiáltotta Kurama térdre rogyott ismét és

szemeiből záporoztak könnyei - Nem tudtam megmenteni az életét, de még azt se tudtam

megakadályozni, hogy Yomi elrabolja - mondta hatalmas bűntudattal hangjában és ököllel a

földbe vágott, aminek egy nagy lyuk lett a végeredménye.

- Jézusom - mondta Kuwabara döbbenten - Mondjátok, hogy ez csak egy rossz álom és Riku nem

is halt meg - mondta teljesen komolyan és kétségbe esve

- Kurama - lépett közelebb Yusuke barátjához - Ne emészd magadat nem a te hibád volt -

folytatta Yusuke és kezét Kurama vállára, rakta

- De igen is az enyém volt - mondta Kurama fagyosan - Megmentette az életemet, de ezért a

sajátjával fizetett. Ha nem ugrik elém nem halt, volna meg. Miért csinálta ezt? Nem kellett

volna feláldoznia magát értem - fejezte be Kurama miközben a falig hátrált és neki dőlve a

földre ereszkedett.

- Kurama... - kezdte Yusuke

- Yusuke most hagyd békén - vágott közbe Hiei - A legjobb lesz ha egyedül hagyjuk. Időre

lesz szükségé mire fel tudja dolgozni egy kicsit a történteket - fejezte be Hiei és

lesütött szemmel távozott. Hiei tudta, hogy barátja erős, de közel jár a teljese

összeomláshoz és jobbnak látta, ha megakadályozza, hogy Yusuke tovább feszegesse a dolgot.

- Igaza van! Mennyünk - mondta Kuwabara és sarkon fordult

- De... - kezdte Yusuke

- Kérlek Yusuke ne, feszítsd tovább a húrt. Kuramának muszáj egy kicsit megnyugodnia és

ehhez egyedüllétre van szüksége. - mondta Botan

- Igazad van - egyezett bele Yusuke magára hagyták Kuramát.

Kurama a falnak dőlt és kezeit ölébe helyezte. A többiek szóváltását szinte nem is

hallotta. Hatalmas bűntudatot érzett, amiért nem tehetett semmit se Rikuért. Egyre csak azt

a helyet nézte ahol a hatalmas vérfolt volt. Visszaemlékezett arra, amikor Riku elé állt

megmentve ezzel életét majd arra miként esett össze. Látta amint Riku sebéhez tapasztja

kezét, de abból csak megállás nélkül tört elő a vér. majd ahogyan az utolsó szó elhagyta

ajkait és ahogyan lassan lehunyta szemét mely mérhetetlen szenvedést és fájdalmat

tükrözött. És ahogyan légzése és szívverése is leállt tudta, hogy Riku már nem szenved

tovább. Hosszasan nézett a semmibe elmélkedve a történteken közben könnyei szeméből

megállíthatatlanul folytak. Majd összeszedte magát, megtörölte szemét és felállt.

- Yomi te utolsó szemétláda ezért még nagyon megfizetsz!!! Ne aggódj Riku megbosszulom

halálodat!! - mondta Kurama ökölbe szorított kezekkel - De még ha meg is ölöm mit érnék el

vele? Hisz téged már nem tudnálak visszahozni - fejezte be fájdalmasan Kurama.

Valahol az Alvilágban

- Riku! - szólt Yomi - Tudtam, hogy nem fogod hagyni, hogy megöljem.

- Yomi nagyúr! - lépett be Yomi egyik talpnyalója

- Mit akarsz Jino? - kérdezte Yomi miközben szolgája felé fordult

- Mit akarsz kezdeni ezzel a halott lánnyal? - kérdezte Jino

- Ahoz neked semmi közöd. Legyen annyi is elég, hogy nem sokáig fog halott maradni -

mondta sejtelmesen Yomi

- Addig is kezelésbe vehetem ezt a Rikut vagy kit? - kérdezte buzgón Jino

- Felőlem - vonta meg vállát Yomi - De akkor ne kíméld - mondta gonoszan és kisétált

- Értettem - felelte a szolga

Jino egy elég ronda farkas démon volt. Fekete rövid haja volt és barna gombszemei. Ruhája

fekete volt, de elég rongyos. Tehát kb. úgy nézett ki, mint egy rossz csöves.

- Szóval te vagy Oguri Miku - tette fel a költői kérdést Jino - Jól tudom, hogy egykor te

is Youko szedett-vetett bandájához tartoztál, és csapattársa voltál Yomi nagyúrnak - és

Jino itt megmarkolta a lány haját - Elég esetlennek tűnsz, ahogy itt fekszel élettelenül.

Hihetetlen mennyire ostoba vagy, feláldozod magad valakiért. Nevetséges. Talán nem is te

vagy az igazi Miku. Az, akiről Yomi nagyúr beszélt sokkal erősebb nálad... - méregette

Rikut Jino

- Hidd el ő az igazi - szólt közbe valaki

- Még is honnan vagy te ebben olyan biztos Bill? - kérdezte Jino hitetlenkedve

Bill Jino ikertestvére volt, de ez nem igazán látszott rajtuk csak akkor, ha farkas alakot

öltenek.

- Onnan, hogy láttam mi történt - mondta a falnak támaszkodva Bill

- Megosztanád ezt velem is? - lérdzte sunyi árázattal Jino

- Láttam azt, hogyan halt meg. Fájdalmas halála volt - mondta Bill, de hangján nem volt

érzékelhető semmi gúny - Azért halt meg, mert Yomi Kuramát célozta, de Riku elé állt. Csak

arra nem számított, hogy nem fogja tudni elkapni a csövet, mert Yomi irányította és ez

volt neki a veszte. De nem is tudtam, hogy a valóságban ennyire szép - szaladt ki Bill

száján

- Csak nem teszik neked? - kérdezte Jino és arcon ütötte a lányt mire annak szájából vér

folyt ki

- Á, dehogy - mondta Bill és sarkon fordult

Koenmánál:

- Sürgősen vissza kell szereznünk Rikut - mondta szomorúan Koenma

- És még is hogyan amikor azt se tudjuk, hogy hol van? - kérdezte indulatosan Kurama és

majdnem felborította Koenma íróasztalát. Hiei és Yusuke lefogták majd Kurama sóhajtott

egyet.

- És különben is ő már meghalt - mondta alig halhatóan Kurama

- De azért gondolom te is, szeretnéd megtalálni, ha másért nem is legalább, hogy

megbosszuld a halálát és elbúcsúzz tőle - mondta csendesen Koenma

- Igazad van - mondta beletörődően Kurama

- És akkor merre keressük? - kérdezte Kuwabara

- Talán kezdjétek Yomi területén. Ha magával vitte biztos komoly tervei, vannak vele -

mondta Koenma

- Mire várunk még? - kérdezte Yusuke

- Még valami - tette hozzá Koenma

- Mi az? - kérdezte Hiei

- Csak annyi, hogy sok sikert és legyetek óvatosak - mondta Koenma

A csapat tagjai bólintottak és indultak, hogy megkeressék Rikut.

9. Fejezet

Ismerős idegen

Az emberek világában egy barlang mélyén ezek történnek:

Riku továbbra is hallott, de ennek ellenére egy cellában van, és kötélen lóg már két teljes

napja. Arcán fájdalom tükröződik, és teste nem mozdul. Rókafülei teljesen lekonyultak szeme

pedig csukva. Yusukéék mind hiába keresték az elmúlt két napban, hiszen az Alvilágban

keresték nem is gondolva arra, hogy az emberek világában van. Egyszer csak lépteket

lehetett hallani és nagy nyikorgással kinyílik Riku cellája és Yomi lép be.

- bármennyire is élvezem látni szenvedő arcodat halottan, mégse olyan izgalmas. Viszont most

céljaim eléréséhez nélkülözhetetlen vagy. Életre foglak kelteni és saját kezeddel fogsz

végezni a társaiddal. De ne aggódj amint életre, kelsz, elvesznek eddig emlékeid és csak

nekem fogsz engedelmeskedni. Csupán egy báb leszel a kezeim közt - mondta gonoszan -

Oldozzátok el! - parancsolta

- Igen Yomi nagyúr! - szólt engedelmesen egyszerre Bill és Jino és eloldozták Rikut aki

pedig a földre esett

- Most pedig mennyetek őrködni - utasította talpnyalóit Yomi

A két szolga engedelmeskedett és ment is az őrhelyére. Yomi a zsebébe nyúlt és elővett egy

lila üveget, amiben undorító zöld színű valami pihent.

- Remélem szomjas vagy - húzta ördögi vigyorra száját

Yomi kinyitotta lila üveget, amiből zöld füst szállt fel. Kinyitotta Riku száját és

megitatta vele az undorító zöld trutyit. Ennek hatására néhány pillanat múlva Riku szíve

verni kezdett és légzése is újból beindult majd lassan kinyitotta szemeit. Szeme színe nem

zöld volt, hanem ismételten vészjóslóan vérvörösen izzott. Szeméből semmi féle érzelem sem

volt kivehető a gyilkolást leszámítva. Karmai és fogai is megnőttek így még veszélyesebb

lett. Halálát okozó sebe pedig többé-kevésbé begyógyult.

- Üdvözöllek - köszöntötte Yomi

- Én is téged Mesterem - és Riku enyhén meghajolt

Ebben a pillanatban Bill és Jino ordításától visszhangzott a barlang és pár pillanat múlva

a hanghoz tartozó személyek a barlang falán kötöttek ki eszméletlenül. Koenma emberei

rátaláltak Riku tartózkodási helyére és értesítették efelől Yusukéékat akik, pedig azon

nyomban ide jöttek.

- REI-GUN! - kiáltotta Yusuke egy hatalmas Rei-gunt lőve Yomi felé

- Riku! - szólt Yomi

Riku máris Mestere elé állt így a hatalmas Rei-gun őt találta telibe. Ez a lövés komoly

sérülést okozott az így is sérült lánynak, aki a földre került.

- Riku ne! - mondta aggodalommal a hangjában Kurama

Riku összeszedte magát és felállt. Mestere elé sétált és védelmezően megállt előtte. A

többiek semmit se értettek az egészből, de ekkor felfigyeltek Riku vérvörösen izzó

szemeire.

- Végezz velük! - parancsolta Yomi és távozni készült

- Nem lépsz meg te rohadék! - kiáltotta Yusuke és támadni készült

Riku ekkor állat állatformát öltött és Yusuke felé rohant. Yomi pedig ez idő alatt

elmenekült. Riku pedig Yusukét kezdte el támadni. Yusuke semmit se értett és kezével védte

magát.

- Mit csinálsz Riku? - kérdezte értetlenül

- Megöllek - mondta olyan fagyosan, hogy Kuwabarát kirázta a hideg

Riku egyre keményebben támadta Yusukét még végül a fiú a földön kötött ki. Ekkor Hiei

megtámadta Rikut a sárkányával. Riku könnyedén hárította sárkányt és Hieire ugorva mély

sebet ejtett a fiú mellkasán. Eztán Yusuke felkelt és Kuwabarával egyszerre támadták meg

Rikut. A lány ezt látva ember alakot öltött és elővette Pengeostorát. A két fiú nem

tudott a közelébe jutni, mert ostora segítségével súlyos sérüléseket okozott nekik és a

falhoz vágta őket minek következtében mindketten elájultak. Kurama csak csodálkozva nézte

az eseményeket. Nem igazán értette mi ez az egész ezért is nem támadott. Azon elmélkedett

Riku hogyan lehet életben.

- * Ezt nem értem. Hiszen már meghalt a saját két szememmel láttam. Akkor most mégis

hogyan lehet életben? A szemei vérvörösek és Yomit védte az élete árán is. Ez több, mint

furcsa. Ha jól emlékszem Yomi mindig is próbált készíteni egy olyan szert amivel a holtakat

életre keltheti és ez által a rabszolgájává is, teheti. Ezek szerint az évek során sikerült

neki. De, vajon Riku most már örökre ilyen marad?* - Kurama nem tudott tovább elmélkedni,

mert Riku rátámadt.

Ekkor Kurama átváltozott Youková. Hirtelen Riku megtorpant és a fejét fogta. Bevillant

neki egy régi emlék, amikor egy szakadéknál megmentette Youko életét.

- *Mi ez az egész? Mintha ismerném... de akkor is meg kell ölnöm mindet - mondta kissé

bizonytalanul Riku és támadott az ostorával. Youko elővette Rózsaostorát és nagy csata

bontakozott ki kettejük között. Rikunak bevillant az illúziós emléke. Ez a csata is úgy

alakult, mint ott. Mindketten ismerték a másik mozdulatait és emiatt nagyon

kiegyensúlyozott volt. Riku elgondolkodott ez előbbi emléken és ennek következtében súlyos

sérülései gyarapodtak és a földön kötött ki. Youko csak áll és várt. Majd Riku összeszedte

magát és most sokkal keményebben támadott. Ez addig ment, míg Youko a földre került és Riku

a végső csapásra készült.

- Valóban meg akarod ölni? - kérdezte egy Riku számára ismerős hang

- Ki vagy? Bújj elő? - kiáltotta Riku

- Ejnye-ejnye Riku. Csak nem elfelejtettél - és a homályból Kuroune lépett elő

- Te mit keresel itt? - jött a kérdés Kuramától

- Az most nem érdekes, de azt elárulhatnád, hogy Riku miért akar megölni - majd Kuroune

sunyin ránézett - csak nem rád tört a perverzkedhetnék? - kérdezte vigyorogva

- Kuroune...ha ennek vége...én esküszöm, hogy kicsinállak - fenyegetőzött kissé idegesen

Youko

- Lazíts egy kicsit Youko - mondta nyugtatóan Kuroune

- Te meg ki a halál vagy? - kérdezte Riku Kurounéra bökve mire a fiú dobott egy hátast

- Csak azt ne mond, hogy elfelejtettél - mondta idegesen Kuroune

- Gyere ide te marha - mondta Youko és megragadta Kuroune felsőjét - még mielőtt megöleted

magad közlöm, hogy Rikuval Yomi megitatott valami löttyöt és ettől a rabszolgája. és

bármire képes - mondta és a földön fekvő sebesültekre mutatott

- Értem akkor a legjobb, ha helyre pofozzuk a mi kis Rikunkat - mondta mosolyogva Kuroune

és elkezdte ropogtatni ujjait

- Mire készülsz? - kérdezte aggodalmasan Youko, de Kuroune ekkor már sehol se volt

Riku és Youko is azon volt, hogy megtalálják Kurounét, de mintha ha a föld nyelte volna

el. Ekkor Kuroune Riku háta mögött jelent meg és egy hosszúkás szikladarabbal leütötte

amitől Rikunak elkezdett vérezni a feje és ájultan zuhant a föld felé, de Youko elkapta.

- Na Riku hatástalanítva - mondta büszkén Kuroune

- Arról volt szó, hogy helyre pofozzuk nem arról, hogy megölöd - mondta dühösen Youko és

visszaváltozott

- Nyugi, túléli! Ennél húzósabb dolgokat is átélt már. Különben is ő mindent ki bír nem

kell érte aggódni - legyintett Kuroune

- Te barom! - kiáltotta Kurama - Yomi nem is olyan rég megölte, és ha nem tűnt volna fel

súlyos sérülései vannak - mondta Kurama aggódva

- Ezt nem tudtam, de ha megölte, akkor, hogy lehet életben? - Kérdezte Kuroune

- Emlékszel Yomi mindig is kísérletezett egy szeren, hogy halottakat életre keltsen és

szolgát csináljon belőlük. Nos ez sikerült neki és Riku volt az áldozata. Az emlékei

elvesztek és nem érzett semmi fájdalmat se csak a parancsra koncentrált - mondta szomorúan

Kurama

- Ez sajnálatos - mondta Kuroune lehajtott fejjel - Sajnálom - tette hozzá

- Már késő sajnálkozni, imádkozz, hogy ne legyen komoly baja, mert biztos kinyírlak -

mondta mérgesen Kurama

- Nyugi - csillapította Kuroune az ideges Kuramát - De árulj el nekem valami, hogy kerülsz

egy csaj bőrébe? - kérdezte Kuroune nyál csorgatva

- Te barom ez a reikarnációm és ha jobban megnéznéd észre, vehetnéd, hogy nem lány - mondta

Kurama és fejbe vágta Kurounét egy szikladarabbal

- Auch, tényleg - állapította meg Kuroune sajgó fejjel - De hát sötét van - mentegetőzött

- A fejedben igen, ott aztán tényleg sötét van - jegyezte meg Kurama

- Jaj, a fejem - mászott ki Kuwabara a sziklák alól

- Mi történt? - kérdezte Hiei

- Gőzöm sincs - felelte Yusuke

- Már megint itt ez a mágnes - jegyezte meg Hiei Kurounéra utalva

- Hé Kurama ki az a tag ott melletted? - érdeklődött Kuwabara

- Te barom, elfelejtetted? Ő Kurama régi csapat társa. Erőltesd már meg az agyad - szólt

Yusuke

- Ja tényleg - mondta Kuwabara

- Mi van Rikuval? - kérdezte Hiei

- Ez a barom leütötte - mondta Kurama mérges pillantást mérve Kurounéra

- Ez furcsa - állapította meg Yusuke - A sebek, amiket Rikutól szereztem teljesen eltűntek

- Érdekes, de nálam is - csatlakozott Kuwabara

- Az enyém is - folytatta Hiei a sort

- Ez, hogy lehet? - kérdezte Yusuke Kuramára nézve

- Végig Yomi rabszolgája volt, de amikor Kuroune leütötte ismét önmaga lett és minden

bizonnyal ezért gyógyultak be sebeitek - válaszolt Kurama

- És most, hogy van? - kérdezte Kuroune kissé aggodalmasan

Riku ebben a pillanatban felnyögött és lassan kinyitotta szemét. A többiek

megkönnyebbültek amikor látták, hogy azok zöldek és most csak fájdalmat tükröznek. Fogai és

karmai is normál méretűek lettek. Riku megfogta sajgó és vérző fejét és körbenézett.

- Hol vagyok? Mi történt? Hogy lehetséges az, hogy élek? Mit keres itt Kuroune? - tette fel

a kérdéseket Riku

A többiek mindent elmeséltek neki a halálától egészen mostanáig.

- Értem. Ne haragudjatok, hogy bántottalak benneteket - mondta Riku lehajtott fejjel

- Semmi baj, de mi is elnézést kérünk - mondta Yusuke

- Kuroune, ezért a taktikai malőrért még megfizetsz - nyögte Riku és kezét sebére

tapasztotta

- De hát nekik megbocsátottál - nyafogott Kuroune

- Ők nem támadtak hátba - mondta Riku

- De én térítettelek észhez a jó cél érdekében volt minden - mentegetőzött a fiú

- Nem bánom én - mondta Riku

- Lassan idulhatnánk vissza - jelentette ki Hiei

- Igaza van mennyünk - csatlakozott Yusuke

- Helyes - mondta Riku és felállt, de a sérülés, ami a halálához vezetett nem gyógyult be

és a lány a földre esett. Kurama megfordította az eszméletlen lányt

- A sebesülése, amit Yomi okozott neki nem gyógyult be, sőt kiújult, amikor Kuroune észhez

térítette - mondta Kurama

- Kezdem megbánni, hogy megtettem - mondta érdekes arckifejezéssel Kuroune

Kurama amennyire csak tudta ellátta Riku sebet és így már biztos nem fog bele halni. Majd

karjaiba vette az ájult lányt.

- Nem lesz baja? - kérdezte Kuwabara

- A vérzést megállítottam, és ha majd visszaértünk Koenmához ellátom a sebét - mondta

Kurama határozottan

- Akkor ne vesztegessük az időt - mondta Yusuke

A csapat Kurounéval kiegészülve visszatért Koenmához. Kurama ellátta Riku sebét és két nap

múlva már semmi baja se volt.